Header Ads

Magyarok is jelentkeztek a Tough Enough-ba!

Több magyar származású pankrátor is szerencsét próbál a Tough Enough-ban!
Hogy, kik is ők nézzétek meg:


Elsőként a legismertebbel kezdem, aki nem más, mint Icarus! A 2011-ben induló Hungarian Championship Wrestling pankrátora és első bajnoka is! Közel két hete van fent a videója, amit 3313-an látták eddig, ami elég soknak tűnhet ám ez mégis elég kevés.
Videója:

Folytatásként egy eléggé felkapott ember jön, aki a Hungarian Hammer néven lett ismert. 2014-ben részt vett a HCW Old School Show-ján, ahol a nézők egyből megkedvelték. Ott Yan Colby-val küzdött és nyerni is tudott. Videóját három hét alatt 68.068-an látták, ami már egy tekintélyt parancsolóbb szám.
Videója:
 Végül pedig az Ultimate Wrestling Experience pankrátora “Your Hungarian Hero” Laszlo Arpad. Ő 2010-ben debutált, majd a szervezet United States bajnoka lett! Az ő videója két és fél hete van fent, amit 3756-an láttak már. Ez se túl sok.
Videója:

Minél többen nézzétek meg a videóikat és osszátok meg, ha szeretnétek, hogy szerepeljenek a Tough Enough-ban! Reméljük legalább egyikük bejut bár rengetegen jelentkeztek, így nehéz lesz.

Sok sikert fiúk!

10 megjegyzés:

  1. Egyébként Laszlo Arpadot felvettem Facebook-on és visszaigazolt

    VálaszTörlés
  2. The Hungarian Barbarian nem jelentkezett?

    VálaszTörlés
  3. The Hungarian Barbarian nem jelentkezett?

    VálaszTörlés
  4. https://www.youtube.com/watch?v=QAsVANVzd4M

    VálaszTörlés
  5. Hammer-ét nem fogják elfogadni, mivel kikötötte a WWE, hogy max 60 másodperces lehet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért azt vegyük figyelembe, hogy szerepelt az NXT valamelyik müsorában, hogx melyikben azt nem tudom... nem akarok hülyeséget mondani, de láttam.. még instán is posztolta... plusz a WWE-nél tanul... ezt pár ember és egy két HCW pankrátori is alátámasztotta... köztük Eddie Rage

      Törlés
    2. Szerintem azon már túlléptek vagyis az első körön már túl van, gondolom. Itt van ez a videó is:

      https://www.youtube.com/watch?v=9CD5qPR-nyU

      ,bár nem tudom, hogy ekkor már zajlott a válogatás? vagy ennek nincs köze hozzá, nem vágom azért kérdezem.
      Szerintem kurva jó esélyei vannak, jó a fizikuma elvileg az állóképességével sincs gond, jól beszél, biztos keni-vágja az angolt ha már kint él. Szorítok neki.
      Mekkora lenne már a WWE-be látni valami magyaros gimmickel-el vagy bevonulózenével, hát még ha valami övet is nyerne, bár ez még odébb van. Egyenlőre jusson be.

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.