Header Ads

Öngyilkos lett az egykori WCW és WWE pankrátor! 43 éves volt!

Szeptember 8-án holtan találták Sean O'Haire-t, egykori WCW és WWE pankrátort a szobájában! A TMZ jelentései szerint öngyilkosságot követett el, kötéllel felakasztotta magát, mindössze 43 éves volt!

http://images5.fanpop.com/image/photos/28800000/Sean-O-Haire-sean-ohaire-28841384-400-357.jpgÉrtesülések szerint az apja talált rá a testére, aki azonnal hívta a mentőket, sajnálatos módon azonban már nem lehetett megmenteni az életét. A halálhírt követően az egész WWE szervezet azon belül köztük Triple H is mély részvétét fejezte ki Sean O'Haire családjának, barátainak és rajongóinak!

Sean O'Haire a WCW-ban három alkalommal volt WCW World Tag Team bajnok, két alkalommal Mark Jindrak volt a társa, egy alkalommal pedig Chuck Palumbo. A Wrestling Observer pedig a 2000-es évben az év rookie-jának választotta! A WCW megszűnése után a WWE-ben folytatta karrierjét, ahol 2004-ig dolgozott kisebb sikerekkel, majd Japánban próbálta ki magát, pankrációs karrierje után pedig az MMA-ba is belekóstolt!

Nyugodjék békében!

10 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Szomorú hogy csak ennyi komment van ezen a híren,dehát nem is csodálkozom rajta hiszen többnyire gyerekek vannak itt akik 2002 körül még az anyjuk szoknyája alatt voltak ezért persze hogy nem ismerik Sean O'Haire-t.Igaz hogy nem volt nagy sikerű pankrátor a WWE-ben de engem mégis nagyon megrázott a halála...2002 az egy csodálatos korszak volt a WWE-ben,nagyon sok jó emlékem van arról a korszakról és ebbe Sean O'Haire is beletartozott...

    Isten nyugasztaljon!

    VálaszTörlés
  3. Nyugodjek bekeben! Egyebent mostanaba mi van Test-el?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez most komoly?Már rég meghalt

      Törlés
    2. Beírod a google ba, hogy "Test wrestler" és voálá...

      Törlés
    3. Az is ott van. "death was ruled an accidental overdose of oxycodone"

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.