Header Ads

Breaking! Roman Reigns lesérült, nem lesz ott a Night of Champions-ön!

Több külföldi hírforrás megerősítette a hírt, amely szerint Roman Reigns a tegnapi napon kórházba került súlyos ágyék sérvvel, ami miatt ki kell hagynia a Night of Champions gálát és leghamarabb körülbelül egy hónap múlva térhet vissza ismét a ringbe!

http://dailywrestlingnews.com/wp-content/uploads/2014/01/Reigns1-620x350.jpg

A WWE orvosa, Chris Amann elmondta, hogy nem a ringben sérült le Roman Reigns, csupán a hosszú ideje meglévő sérve újult ki annyira, hogy azonnal kórházi megfigyelés alá kellett helyezni a pankrátort. Chris Amann azt is hozzátette, hogy ez nem a megszokott sérv, hanem egy olyan féle, amely már gyerekkora óta jelen van Roman Reigns-nél.

A WWE a hivatalos oldalán is bejelentette, hogy el fog maradni a Roman Reigns vs. Seth Rollins mérkőzés a Night of Champions gálán Reigns sérülése miatt és magát a mérkőzést is levették a hivatalos mérkőzések listájáról.
 
A hír megjelenése óta Roman Reigns már egy kisebb műtéten is átesett, a gyógyulási ideje pedig körülbelül egy hónap lesz!

38 megjegyzés:

  1. Csak 7 mecs lessz egy ppv-n?annyi van egy Raw adason egy ppv-n legtobszor 9 meccs szokott lenni a pre show-al egyutt

    VálaszTörlés
  2. https://www.youtube.com/watch?v=WWpT0llPXO8

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. sírok. ember te beteg vagy XDDDDDDDDDDD

      Törlés
    2. Ez tényleg siralmas. Szerintem hagyd abba és csinálját mást ember...

      Törlés
  3. Ezt már olastam a WWE oldalán, vártam hogy ide is kikerüljön. Pedig ezt a meccset vártam volna sajnálom, hogy nem tartják meg mert így valószínűleg Seth-nek se lesz meccse.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet elore be nem jelentett meccse Kofival vagy valaki szarral

      Törlés
  4. Én már nem értem a WWE-t,adják Miznek az övet,erre másnap visszaadják Zigglernek?
    Minek???
    Akkor miért adták oda Miznek?
    Hogy másnap megint lejárassák???
    Ürültem,hogy Miz megint bajnok,és gondoltam most hosszabb időre megkapja erre tessék,alig egy napig tartott.
    Mi ez már?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. En is remeltem hogy Miz vagy ket honapig bajnok lessz

      Törlés
    2. Miz egy szar nem értem mi tetszik benne. Amikor jött Mizdow akkor teljesen eláta magát számomra. Ziggler-nél meg már olyan siralmas volt hogy már vicces lett.

      Törlés
    3. Többet ért el mint Ziggler,face vagy heel nekem ő nem szimpatikus ellentétben Mizzel.
      Akit az utóbbi években teljesen elhanyagoltak.

      Törlés
    4. Nekem már teljesen érdektelen Miz, jó pankrátor meg minden de nem látok benne semmit, unalmas. Ziggler-nek örülök. Szerencsétlen Sandow.........pedig mennyire bírtam. Az az érzésem, hogy ők hárman már nem fognak feljebb jutni, mint ahol most tartanak. Miz-Ziggler max IC öv, Sandow meg marad bohóc szerepbe.

      Törlés
    5. Ziggler magának kereste a bajt,ha tavaly nem szól be a WWE-nek még most is main eventer lenne.
      Sandow,azt hittem hogy a táskával kihozzák a süllyesztőből,de mára jobban benne van,mint valaha volt.
      Mizt meg egyszerűen elfelejtették.
      Ott volt Orton,Batista,Bryan,Cena,Lesnar és még sorolhatnám,a kutya sem gondolt Mizre.
      Pedig egész jó.

      Törlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Nem ide tartozik, de... mostanában, főleg NOC és Raw után... mi a f@szért nincsnek itt hírek?

    VálaszTörlés
  7. https://www.youtube.com/watch?v=Jo95WUoGxIQ

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Letiltották mert tartalmazza a WWE-anyagát :P

      Törlés
  8. Hol vannak a hirek 3-4 naponta fel raknak egy hírt és kész ennyi az oldal!!!!! :@@@@@@ Nem hiszem hogy nem lenne hir amit lehetne ide írni! :@@@@@@

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha ennyire érdekel utánanézhetsz magadtól, vagy jelenkezhetsz szerkesztőnek.

      Törlés
    2. En jelentkezenek szerkeztonek csak nem tudom hogy hogy kell

      Törlés
    3. Nagyjából 1 évvel ezelőtt még jöttek a hírek szarásig, naponta akár többször is simán érdemes volt felnézni, meg jöttek a jobbnál jobb és érdekesebb cikkek, aztán letiltották a hozzászólásokat és szépen lassan teljesen kezd kihalni az oldal... Szerintem azért jár ide az ember, hogy magyarul lefordítva nézze a híreket, mert esetleg nem tud angolul vagy nem olyan jól, és így nem hiába nem jelentkezik szerkesztőnek...

      Törlés
    4. De,hogy lehet jelentkezni a szerkeztosegre

      Törlés
    5. Szerintem ne jelentkezz szerkesztőnek, mert komoly gondjaid vannak a helyesírással...

      Törlés
    6. Termeszetesen jobban odafigyelnek akkor de hogy a fenebe lehet valaki monda mar meg

      Törlés
    7. Asszem, már vége a felvételnek. Kérdezz meg egy szerkesztőt, e-mail-ben ajánlom. Angolul tudsz?

      Törlés
    8. A









































      Persze hogy tudok de aval nem lenne gondom mert van segitsegem


      Törlés
  9. Christian. Ha valakinek nincs ideje cikket írni??

    VálaszTörlés
  10. Épp ez az, én is voltam itt szerkesztő pár hónapig, de az egyetemmel elfogyott az időm. Értsétek meg, hogy 2 állandó tagja van az oldalnak, akik becsülettel vezetik az oldalt, mindenki más ideig-óráig van csak itt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem várható el, hogy ők ketten az összes idejüket erre szánják.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. Ezt szerintem értik,de akkor is a régi oldalon naponta MINIMUM 3 cikk feljött most meg jó ha hetente jön ennyi.

      Törlés
    4. Mert régen több idejük volt mintmost. Nem ismered a magánéletük, nem tudhatod, hogy miért nem cikkeznek, de hogy nem csak a lábulat lógatják othon, abba biztos lehetsz.

      Törlés
    5. Nekem sok idom lenen cikk irasra csak nem irtak vissza hogy lehetek szerkezto vagy nem

      Törlés
    6. Régen még jelentkezőkből is volt szarásig, mert mindenki szerkesztő akart lenni... Ezek szerint elfogytak?

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.