Header Ads

A WWE hivatalosan is bemutatta az új logo-t!

A WWE a tegnapi nap folyamán hivatalosan is bemutatta az új WWE logo-t. A logo eredetileg a WWE Network logo volt, azonban már télen tudni lehetett, hogy a SummerSlam után ez lesz a WWE hivatalos logoja is, és a régi ideje lejár.


Az új logo-t a SummerSlam utáni Raw-n vélhetően az öveken is felfedezhetjük, ugyancsak, mint az új WWE Nehézsúlyú világbajnoki övön, amelyről már több kép is kering az interneten. 

A logo újításról, Stephanie McMahon is nyilatkozott.
- Izgatottan várjuk, hogy elinduljon az új logo korszaka, amely a fejlődést, a jövőt és a WWE globális megváltozását tükrözi. - Nyilatkozta Stephanie McMahon. 

A régi logo hosszasan szolgálta a WWE-t, ám úgy tűnik lejárt az ideje. A SummerSlam logoján már felfedezhettük, hogy a régi helyett, már az új szimbólum szerepel, mostantól az összes PPV logoján, az új WWE logo fog szerepelni, és vélhetően legalább olyan hosszan lesz ez a WWE szimbóluma, mint az előző!

31 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Nem szőke csak a nap miatt látszódik olyannak. :D

      Törlés
    2. en elore ugy lattam hogy Christian csak meghizott :D

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. valaki tudja hogy ha a WWE NETWORKOT vissza lehete mondani 1 honap utan ha nem tetszik amit latok benne ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 6 hónapig fizetned kell csak utána lehet visszamondani ;)

      Törlés
  4. http://wweszerepgame2014.hungarianforum.com/ WWE béta verziós, szerepjáték. Már lehet foglalni karaktereket. Én Cactus Jack leszek.

    VálaszTörlés
  5. sziasztok ez igaz hogy lesz pc-re??:
    http://576.hu/webshop_software_details.aspx?Platform=PC&SelectedGameCategory=Vereked%u0151s+j%u00e1t%u00e9k&SelectedGameTitle=WWE+2K15&SelectedGame=02e92fbc-29ff-4d26-abad-f1b97b7c132d&SelectedGameCategoryID=dc8ee8dc-fac3-4bde-9a78-658118a825a9

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha jól tudom, még a WWE nem erősítette meg.

      Törlés
  6. értem.. de nagyon jó lenne ha kiadnák pc-re :D

    VálaszTörlés
  7. Hát most fogadjunk mindenki kiírja dívatból.: Jajj hát nagyon csúnya meg minden. Szerintem most így hogy 2014 szerintem kellet az új logo, ahogy fent írták a régi logo megszolgálta korát és ennyi itt az új kor. Majd ez a logo régi lesz a 2017 retro adáson. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Minek? Mi van akkor ha 30 évig ugyanaz lenne a logó? Ha jó akkor jó, és a mostani az nagyon jó volt, még sok évig jó lett volna, de nekem nem is lenne bajom azzal, hogy logó váltás, mert leszarom ők tudják, de ez mindenhonnan nézve, és bármeddig nézve is igénytelen és szar. Trágya gány fos. De ha belegondolok jól tükrözi a jelenlegi wwe -t, ötlettelen, teljesen egyszerű.

      Törlés
  8. "új logo korszaka, amely a fejlődést, a jövőt és a WWE globális megváltozását tükrözi" Tipikus sablon marketing szöveg. Amúgy milyen fejlődés, milyen új korszak? Lószar sem változott eddig, pedig eddig is valami új era ról beszéltek sokan, és ezután sem fog. Csak, mert Network lesz, attól még semmi nem változik, persze azért a marketing szöveg kell, ami nagy kamu. Egy új korszak az az, mint ami a pg volt, hatalmas változás, ami jelenleg nem észrevehető.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a Pg era a legszarabb az Atitude Era vagy a Rutles Agression sokkal jobb volt a Pg Era-ba a legtobb single match egy evbe ha egyszer van egy normalis mecs az Atitude Era-ba tobb volt a Hell in A Cell (a Pg-ben meg 1 evbe egyszer) volt az Atitude-ben inferno ami a Pg era ba sose lesz (szerintem) itt meg a lumberjack meccs gyakorlatilag single match me abba nem hasznalhatsz targyat csak annyi a kulonbseg hogy 30 gyenge karakteru szupersztar vesszi korbe a ringet a Cena vs Ryback meccsen a lumberjack meccs az valami iszonyat volt csak aze neztem me Ryback dominalt azt remeltem hogy a szar Cena elveszti az ovet de sajnos nem igy lett meg a Steal Cage meccsek abbol csak a Bl vs HHH mecs teszet a Cena vs Wyatt mecsbe az volt a szar hogy megjelent az a kis purec es Cena osszeszarta magat tole a last man stendingbe is a Rutles Aggresion-ban jobbak voltak egyedul az a jo a Pg Eraban a van sok battle royal csak nagyon kiszamithatok a haverommal fogattam hogy Miz gyeri az ic battle royalt az is hogy Sheamus megnyeri az Us Ovet hogy Cesaro gyoz a Wm-en

      Törlés
    2. Tisztában vagyok a dologgal. Amúgy azt ne felejtsd el, hogy a tüzet is csak látványelemnek használták abba a kegyetlenül gyalázatos Ring of Fire meccsbe, nekem az volt az egyik mélypont...

      Törlés
    3. az SS 2013-RA gondolsz me az csak disz volt

      Törlés
  9. lehet hogy Paige nem fog benne lenni a 2K15-ben itt a full roster http://en.m.wikipedia.org/wiki/List_of_wrestlers_in_WWE_video_games

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez még nem a full több mint 90 ember lesz ...

      Törlés
    2. en ugy tudom hogy meg legend lesz tobb de a supersztarok kozul meg a divak kozul ennyi marad

      Törlés
  10. Előre is bocs hogy felhozom a témát! De nektek így bele gondolva nem tetszett jobban a meccsek listája?? Mert szerintem a tavalyi summerslam ütött és jó volt! És szerintem az idei sem lesz rossz elnézve pl a Brock vs Cenát de akkor is! Szerintem a WWE bőven vissza esett tavaly óta! Amúgy szinte már irritál hogy Cena az év 12 PPV jén legalább 8 PPV-n fő meccset vív ha övért ha nem övért már idegesít picit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tavaly itt volt Punk most nincs, neki meg ugye mindig volt egy plusz meccse.Most nincs itt ráadásul az zzal a meccsel általában n övelte a ppv szinvonalát is

      Törlés
    2. de a tavaly 8 mecs volt 9 ha orton taskabevaltasa is szamit de ott csak pin volt mas nem. es iden 17.000 a tavaly 14.000 volt

      Törlés
  11. de csak nekem tunt fel hogy a WWE rosterbe mien kurva sokan serultek?

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.