Header Ads

Roman Reigns interjú - Ő akarja jobbá tenni a WWE-t!

Roman Reigns a közelmúltban a Slam! Wrestling magazinnak adott interjút, amelyben többek között szóba került az idő amikor a WWE-be érkezett, a Shield felbomlása és a jövőbeli céljai is!

http://caq.fr/actualite/wp-content/uploads/2014/02/Roman-Reigns-In-Action-Photo-3.jpg

A Shield felbomlásáról:
"El tudtam volna képzelni, hogy a Shield a következő három évben is együtt marad akár és tovább domináljuk a szervezetet, azonban azt hiszem erre nem igazán volt lehetőség, mert nem maradtak komoly ellenfeleink. Talán csak az Evolution és a Wyatt Family, de mindkét csapatot legyőztük már, így ők sem voltak valós opciók. Úgy gondolom a rajongók túlnyomó többsége imádta a Shield-et, azonban a szétválásunk szükségszerű volt a további fejlődésünk érdekében. Én magam, Seth Rollins és Dean Ambrose most egyedül mutathatjuk meg mire vagyunk képesek."

Az első napjairól a WWE-ben:
"Amikor a WWE-be kerültem nagy segítséget jelentett nekem a WWE fejlődési központja. Én mindig olyan fickó voltam aki azonnal a dolgok közepébe vág, mivel elég gyorsan tanulok, azonban a fejlődési központban alaposan sajátíthattam el azokat a dolgokat, amikre a WWE óriási színpadán szüksége van egy pankrátornak. Továbbá itt rengeteg barátra is szert tettem."

Jövőbeli céljairól:
"Én mindig úgy fejlődtem, hogy figyeltem a nálam jobbakat és megpróbáltam elsajátítani és a magamévá tenni azokat a dolgokat, amikben ők a legjobbak. Azt gondolom ez az egyik legjobb módja a fejlődésnek. A jövőben folyamatosan emelni szeretném a lécet, hogy végül mindenben én legyek a legjobb. A legjobb ember, a legjobb pankrátor, a legerősebb személy akit a világ valaha is látott. Jelenleg ezt akarom elérni. Azt akarom, hogy én legyek a WWE-ben az a fickó, aki jobbá tudja majd tenni a produktumnak a minőségét."

34 megjegyzés:

  1. Szerintem úgy tenné jobbá ha Cenával együtt átmenne a TNA-ba ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. tulajdonképpen jelenleg semmi bajom vele! mert amikor a Shield bomlott akkor azt hittem, hogy szuperhiró 2
      ami részben igaz mert szinte legyőzhetetlen de legalább legyint egy két crap szót meg ilyenek..
      egyelőre nagyon jól van ez igy, engem érdekel még akár 2-3 évig is mint main eventer vagy tovább
      csak győzzék mjd újitani a karakterét
      a gond ott van, hogy orrbaszájba fogják nyomatni mint Cenát vagy DB-t

      Törlés
    2. Szerintem maradjon csak ahol van.

      Törlés
    3. MI AZ HOGY MENJEN A TNA-BA?
      Ő a közönség favoritja,imádja mindenki te meg kiraknád?
      Látszik,hogy nem értesz az üzlethez.
      Cena menjen a fenébe,a mostani karakterétől hányingerem van,de Roman jelenleg az egyik legjobb,legkedveltebb a szervezetnél!
      És ezt HHH,és a vezetőség is tudja,mit gondolsz miért kell tejben-vajban füröszteni?
      Mert lehetőséget látnak benne,és a WWE leendő arcát!

      Törlés
    4. Csak tetszik ahogy így komolyan írod :-D

      Törlés
    5. Hát az a baj,hogy gépen keresztül nem lehet hangsúlyt írniXD

      Törlés
    6. jah, én is megmosolyogtam :D de amúgy igazad van

      Törlés
    7. Így vissza olvasva tényleg érdekesen hangzik,de ez nem holmi kioktató szöveg akar lenni.

      Törlés
    8. Én is csak poénból írtam( ezért van a végén smiley) hogy menjen, tudom hogy nem fog mert nagyon sokan kedvelik, hozza a bevételt. Ennek ellenére szerintem nem nagy szám. maximum a kinézte és kisugárzása jó (bár én ezt se tudom se megerősíteni, se cáfolni ,mivel nem vagyok csaj). Az tény hogy powerhousenak gyenge, nem tud kiemelkedően beszélni se, és nincsenek hű de látványos mozdulatai se. Persze még mindig jobb mint Cena.

      Törlés
  2. A Shield-et mar kezdtem megkedvelni erre felbomlik

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. kezdtétek? kellett egy év (ha nem több), hogy a szátokba rágják?? én már az elejétől birtam a dolgot
      még kilehetett volna hozni ezt-azt a csapatból, de igy is jó ez
      főleg, hogy attól féltünk, hogy valamelyikük el lesz felejtve és ahhoz képest mindegyikőjükkel tudtak mit kezdeni
      szerintem jól megúsztuk a rossz sztorit, igy fogom fel

      Törlés
    2. De poolll ha vége a Rollins - Ambrose feudnak, akkor Rollins szépen lassan megy majd a WWE WHC öv felé, Roman így is ott van, de Ambrose meg marad lent Mid Card-ban, pedig ő a legtehetségesebb, és legjobban összerakott karakter mind közül.

      Törlés
    3. Miért fél itt mindenki, hogy DA nem fog pusht kapni??? Szerintem mindig benne lesz a pushban mind három manusz.

      Törlés
    4. Pedig én is ezt érzem Ambrose-nál, hogy el lesz felejtve, de Rollins-nál is én szinte 100%-ra érzem, hogy elfogja veszíteni a táskát...

      Törlés
    5. De miért? Ambrose a legjobb színész, Wyattel az élen. Az ő karakterét zabálják és fogják is a népek, akár heel, akár face, mert ezzel lehet azonosulni. Már a kinézete miatt is. Átlagos embernek tűnik, így szerethető is lesz az embereknek, főleg az értelmiségi smark közösségeknek, akik utálják a superhero-kat, na meg a hardcore rajongók. A hardcore rajongók meg szeretnek a realitás talaján maradni. Ambrose-t ugye elárultak, egy átlagos ember is ösztönből ugyan úgy élné tovább az életét, mint DA, a bosszúra szomjazva. Próbálna az illetőnek keresztbe tenni, bármilyen módon, ahogy most Dean teszi Rollins-szal, amikor ő próbálta beváltani a táskát.

      Törlés
    6. Cena én ezt értem, és igazad van, szeretem én is Ambrose-t nagyon, de valahogy úgy tűnik őt elfogják felejteni.

      Törlés
    7. Sajnos dean az aki veszti a meccseit, így szerintem nem ugyanazt kapja mint a másik kettő, akik nyernek mindent kb. Oké nem olyan szörnyű de dean az aki legtöbbet veszett a shield sfelbomlása óta..

      Törlés
    8. most Cenának adok igazat
      mégis, hogy felejtenék el amig Rollinsnál van a táska?
      meg mi az, hogy folyamat veszti a meccseket ? hát sérült baszki és a segmenteket igy is ő hozza.. de a meccseket se veszti el folyamat
      különben meg ő a Chris Jericho - CM Punk egyveleg, bizony nagyon sok van benne és tudják is, nem lesz elfelejtve higyjétek el

      Törlés
    9. de mit vesztett? hogy egymaga kap figyelmet? hogy Sethel van feudja? hogy Kane meg Orton ketten is alig birnak vele? vagy éppen sehogy? hogy Romannal kiütik a bagázst a ringből?
      hogy állandó segmenteket kap? hogy a közönség éljenzi
      max csak nem érzitek elégnek amit kaptok belőle pedig sokat kaptok beleőle! néha én is érzem ezt, hogy nézném tovább
      de megkapja a kellő figyelmet - nopara

      Törlés
    10. Cena legyen igazad, mert én nagyon bírom Ambrose-t, de akkor is azt érzem, hogy el lesz felejtve.

      Törlés
    11. Pooll én írtam rosszul de javitom, dean vesztett meccset a rawon orton ellen, míg pl seth rvd ellen győz roman szintén mindenki ellen, ezt akartam írni csak, rossz volt a fogalmazas, csak annyi hogy dean az aki már veszett de tudom nem tragédia és nagyon birom őt :-) semmi gond, nem panikolok :-) tuti sikere lesz

      Törlés
    12. Nem kell aggódni mind a 3-an kapni fogják a folyamatos pusht (amit megérdemelnek)
      Rollins tökéletes Heel
      Dean tökéletes idegbeteg :D
      És Roman... ő a WWE jövője

      Törlés
    13. Bautista, azért nézd azt is, hogy milyen meccseken vettek részt. Seth Cena ellen meccselt, de 10 perc után jött Kane és Orton: DQ, Deant 15 percig gyömöszölte Orton, méghozzá egy frankó meccsen. A show végén jött a cash in kísérlet, majd Dean is és megcsapkodta Rollinst, Reigns meg le spear-elte Kane-t. Ahogy poolll is írta, míg ő viszi a szegmenseket, addig nem lesz vele gond. Csak most már kezd unalmas lenni, hogy folyton jön Dean és elkergeti Rollinst. Valami váratlan kéne a sztorijukba.

      Törlés
    14. kezd unalmas lenni? hányszor fordult elő? 2x? :D és már unalmas is? én nagyon is várom ezeket az alkalmakat, nagy sztori lesz továbbra is ez

      Törlés
    15. Jolvan jolvan :-D nyugi van :-D

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.