Header Ads

Breaking! A Spike nem hosszabbít a TNA-vel! Mi lesz így a szervezettel?

A TMZ értesülései szerint a Spike csatorna vezetői már biztosan nem fogják meghosszabbítani a TNA szervezet tévés szerződését miután októberben lejár az eddigi szerződés és ezt a TNA vezetőivel is közölték! Úgy tűnik nincs kiút, a TNA a megszűnés felé rohan!

http://kclal24.files.wordpress.com/2013/11/thats-so-tna-aku4d4.jpg

Bár a TNA hivatalosan még semmilyen információt nem adott ki ezzel kapcsolatban, azonban nagyon úgy tűnik, hogy a hónapról-hónapra egyre rosszabb nézettséget hozó szervezetnek a tévés szerződés megszűnése után nincs túl sok esély a túlélésre.

A Spike-on kívül egyetlen jelentős csatorna sem érdeklődik a TNA iránt, a kisebb csatornák vagy az internetes sugárzás becslések szerint pedig egyáltalán nem érné meg a TNA számára, a szervezet ezen a szinten semmiképp sem fogja tudni fenntartani a közvetítéseket, ha nem akarják, hogy a cég megszűnjön több tucat alkalmazottól és pankrátortól is meg kell majd válniuk.

A szervezetet az utóbbi évben már így is több pankrátor elhagyta, köztük Sting vagy AJ Styles, miközben a nézettségük negatív rekordokat döntöget, a TNA vezetősége pedig már több hónapja próbálja valakinek eladni a szervezetet sikertelenül.

Úgy tűnik Amerika második legnagyobb pankrációs szervezetének több, mint tíz év után befellegzett.

23 megjegyzés:

  1. Hát ja ezekszerint McMajom ért valamihez a bizniszben

    VálaszTörlés
  2. WWE Network-ön jól nézni ki:
    Kedd: Main Event, WrestleMania Rewind, Countdown
    Szerda: TNA Impact
    Csütörtök: NXT, Superstars

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. pont azért ekkora dögunalom az egész mert mindennap utaznak és ugyanazt adják elő városról városra kb...
      elég lenne a heti 2 adás Raw & SD

      Törlés
    2. Jah, mert a TNA Szerdán szokott lenni. :D

      Törlés
    3. Meg gondolom Vince nem venné meg ezt a lepratelepet, max. 1-2 embert onnan,de csak azért hogy bejobboljanak színának meg a rejnsznek. :D

      Törlés
  3. Érdekes, mert eddig úgy tudtam, hogy a szokásos nézettséget úgy, ahogy tudják hozni. Úgy néz ki nagyon betett nekik a tavalyi utazgatásos módszer.

    VálaszTörlés
  4. Lássuk be:Ez a TNA már nem az amit megszerettünk.Mindenkinek jobb lesz így,s talán 1-2 emberke a wwe-ben köt ki.Ki tudja talán egész jó karriert futhatnak.

    VálaszTörlés
  5. Már úgy is teljesen érdektelen az egész... Legalább ha annyi a szervezetnek, akkor Joe mehet vissza az ROH-hez és akkor lehet megint el kezdeném nézni, de ha nem akkor meg Angle-el együtt a WWE-hez.

    VálaszTörlés
  6. Korábban rá kellet volna jönniük, hogy a kiégett ex WWE-s arcukkal nem lehet nagy szervezetet építeni... 2010-es "War" során is majdnem jött a csőd...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem a legtöbb ex-WWE-sből nagyon is hogy jókat tudnak kihozni, Bully is az egyik legjobb heel volt, közvetlen az Aces and eigths előtti időszakban. Most pedig EC3 is szintén jó. A probléma az, hogy néha a "szemetet is felszedik", nincs bajom Jacksonnal meg Snitsky-vel sem, de szerintem teljesen feleslegesek voltak, egyrészt sztoriban se kellenek, másrészt nem is olyan jók, hogy sokat dobjanak a TNA adásain.

      Törlés
    2. Hát az nagy "War" volt... Konkrétan az alatt a 10 (vagy 12) hét alatt minta pont direkt csak hülyeségeket csináltak volna... Tiszta tragédia volt amit akkor leműveltek...

      Törlés
    3. Ja, mert a war-ra időzítettek egy csomó "újdonságot", amivel sikerült jól lejáratniuk magukat. Ha akkor tartják ahhoz magukat, amit előtte csináltak jobban is járhattak volna. De az a próbálkozás mondjuk úgy is hamvába holt dolog volt.

      Törlés
    4. Már akkor elcseszték az egészet mikor Hogant szerződtették,Bischoff meg csak a hab volt a tortára.Amúgy én már akkor gondoltam hogy baj lesz mikor AJ dobbantott.

      Most amúgy az X-Div jó irányba halad,próbálnak új karaktereket felfuttatni,kár hogy későn kapcsoltak,meg hogy a kreatívok teljesen balfaszok...

      Törlés
    5. AJ-vel szerintem nincs gond, ráfért már hogy elmenjen, főleg hogy a karakterváltás se jött be neki. Az a baj, hogy TNA nagy kényszer helyzet van az ilyen sztárokkal. Mert ha bármit követelnek, akkor kénytelenek belemenni. Ja az X-Div az most jó, Sanadára is kíváncsi leszek most, a Bully Ray-es sztori sajnos most holtvágányra jutott szerintem, kivéve, ha Ezekiel meg Snitsky csak kis időre van itt, mint Dreamerék. Azt sajnálom, hogy Gunner kikerült a lehetséges bajnokok közül egy időre, pedig megnézném Lashley ellen, mondjuk a Sam Shaw-s dolog is jól elsülhet, bár heelként nem futott sokáig.

      Törlés
    6. Lehet, hogy egy-két emberből még kihozták a maximumot, de RVD-t már totál szétcsapva szedték fel, aztán még jobban szétesett, ezt láthattuk is az elmúlt hónapokban. Hogant és Flairt a két vén rókát is elhozták, de minek?? Ja, és ami a legborzasztóbb az egészben, hogy Vince Russot is képesek voltak előkaparni, aki aztán sikeresen elbaszta a WCW-t....

      Törlés
    7. RVD TNA futását ne is emlegessétek mert, ha eszembe jut egyből hányingerem lesz, nem mint ha most produkálna valamit... Amúgy mindig rám jön a röhögés amikor meg hallon Vince Russo nevét... >.<

      Törlés
    8. Azt azért érdekes lehet megemlíteni, hogy pont Flair-t és Hogan-t hogy fogadják a WWE-ben, meg RVD-t is. Aki meg nézett TNA-t annak kb egyikse hiányzik. Legalábbis nekem nem igazán.

      Törlés
  7. Snitsky-t és Zeke-t csak 1-2 adásban láthatjuk,valószínűleg hamarosan lezárul ez a sztori és akkor mennek vissza a lecsóba.És valóban nem túl jó ötlet ex ECW-WWE-sekkel feltölteni a rostert,de nem tudnak mit csinálni,mert normális ember nem szerződik már hozzájuk.

    Régebben volt a Gut-Check,ott is a tehetségtelen emberkéket szerződtették le,míg az olyan jó birkósokat mint Alpha Female,vagy Ivelisse Vélez hagyták elmenni.De nincs gond,mert Lei'D Tapa,Taeler Hendrix,vagy Wes Brisco beváltották a hozzájuk fűzött reményeket...

    És akkor azt nem is mondom hogy Chavo Guerrero és Hernandez féléket meg csak úgy kirúgnak pénzmegtakarítás végett.Közben Robbie E meg fél órát bohóckodik adásonként.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hernandezt én is sajnálom, de azért a Gut Check nagyon is jó ötlet, az tény, hogy főleg a vége felé elég megkérdőjelezhető döntések voltak, plusz az egész értelmét vesztette, amikor ezeknek kb felét ki is rúgták később.

      Törlés
    2. Én csak azt nem értem, hogy Brian Cage Taylor helyett azt a fos Jay Bradley-t szerződtették. >.<
      Gunnerből meg kár hogy nem lett WHC.Az egyik legnagyobb király lett.Magnus után a 2. legjobb. :D

      Törlés
    3. Az biztos, bár Magnusnak face bajnokként jobban örültem volna, de így is egész jó volt. Gunner meg egy igazi állat, régen nem bírtam, de amióta Storm társaként visszatért sokkal magabiztosabb lett.

      Törlés
  8. Az a vicc, hogy a wwe vezetősége teljesen leeresztett, most lehetne a legjobb alkalom átvenni a vezetést a gyenge wwe től, erre ott egy TNA aminek az adása kb. jobb mint a wwe nek, de a vezetése meg rosszabb... Látszik, hogy ez a pankráció nagy válságban van, akárki akármit mond. Olyan alapvető hibákat követnek el mind két oldalon, hogy nem is értem. Az egyik fél nem tud bánni az alkalmazottakkal meg úgy semmivel csak a pénzt után fut a lehető legkevesebb kockázattal, a másik meg kiöregedett legendákra cseszte el a pénzt, akikre senki nem volt kíváncsi. Nem tudom a pankráció miért ragadt le azon a szinten, hogy öreg legendákból akar építkezni, mintha az egész leragadt volna az attitude után, közbe meg minimális azoknak a legendáknak vagy régi sztároknak a száma akik tényleg érdemesek a visszahozásra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. abban a hitben él a vezetőség, hogy már nem eszik a műbunyót csak a szuperhősöket
      közbe saját maguk zavarják el a rajongótáboruk

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.